Ablak a lelkemre
Attól, hogy lett egy blogom, továbbra sem lettem 'sokat író fajta'. Mert olvasni imádok a legjobban :)) Már megint beruháztam egy halom könyvre a Teszveszen, csak időm nincs rájuk, ááá...Sebaj, gyűjtöm őket és ők boldoggá tesznek engem :)
Kaptam egy asszociációs játékot Aditól:
Szerelem: édes, izgalmas, torokszorító élmény, az első randik felfokozott hangulata és az első csókok örökké bevésődő íze, rohanás a moziba a körúton, átbeszélgetett párizsi éjszakák...
Testvér: a véreim, felelőséggel tartozom értük, örök kötelék, óriási érzelmi skála (szeretet, barátság, gyengédség, féltés, harag, gyűlölet, függőség, rajongás, tehetetlenség, méreg, támogatás, egyetértés, megértés), "nyitott szekrény", átbulizott éjszakák, szivatás az Intercityn, komáromi fürdőzés
Hóesés: tiszta, igazi tél, hófehér éjszakák, Nagyerdő és Csepel éjjel hóesésben, kukucskálás az ablakon, ujjé (Katica imádja)
Álom: éjjeli álmok, mindig álmodom, sokat és hosszan, sokra emlékszem, még gyermekkoromból is, szeretek álmodni (mert akkor alszom végre:))
Otthon: ahol Andris van
Szépség: kell a szemnek táplálékként, egy szép képeskönyv, egy szép otthon, egy szép pillanat, egy szép táj, szobor, ember, nő, gyermek, gyűjtöm a szépség látványát
Barátság: Gitta, Teleane, Vicus, Szilvi
Pénz: annyi kell, hogy ne érezzem a hiányát, hogy lehessen költeni, de maradjon is, de nem mindenáron
Gyerek: felelősség, szolgálat, odaadás, elmondhatatlan szeretet, elvághatatlan kötelék
Betegség: nem létezik, magunk okozzuk, félek tőlük, elkerülöm őket
The Tower
You are The Tower
Ambition, fighting, war, courage. Destruction, danger, fall, ruin.
The Tower represents war, destruction, but also spiritual renewal. Plans are disrupted. Your views and ideas will change as a result.
The Tower is a card about war, a war between the structures of lies and the lightning flash of truth. The Tower stands for "false concepts and institutions that we take for real." You have been shaken up; blinded by a shocking revelation. It sometimes takes that to see a truth that one refuses to see. Or to bring down beliefs that are so well constructed. What's most important to remember is that the tearing down of this structure, however painful, makes room for something new to be built.
What Tarot Card are You?
Take the Test to Find Out.
nincs megosztott gondolat
Kategóriák: Lelkem világa
Címkék: ezotéria
Répalé
Kaptam egy gyümölcscentrifugát végre. Leselejtezett darab, keveset lett használva, költözés okán vált feleslegessé. Kicsit lesuvickoltam róla az évek porát és kitűnő állapotban van. Ezt alkottam vacsorára:
- kb. 8 répa
- 4 alma
- 2 pici mandarin (kimagozva)
- fél túlérett banán
- víz
Nagyon finom, üdítő koktél lett belőlük. Legközelebb csipketeával fogom higítani és így Miki is ihat belőle. Holnap megyünk vásárolni, veszek egy láda zöldséget-gyümölcsöt.
nincs megosztott gondolat
Kategóriák: Asztali örömök
Címkék: gyümölcs, innivaló, zöldség
Álmodozz
Az úgy volt, hogy kaptunk egy újévi jókívánságot, amelyben azt kívánták nekünk, hogy ebben az évben minden álmunk váljon valóra. És akkor mondtam a Férjuramnak, hogy az idén nincs semmilyen álmunk, igaz? Ő közölte, hogy neki igenis van álma az idén is és akkor én nagyon, de nagyon elgondolkoztam. Hogyan lehet úgy élni normálisan, ha nincsenek kicsi álmok. Ha nincs miért felkelni a feladatok elvégzésén kívül. Ha ki sem tűzünk célokat, így mindegy is hogy mi valósul meg. Így nem lehet építkezni, fejlődni, haladni előre.
Szóval este majd leülök és átgondolom az életem. Megkeresem a kicsi álmokat és célokat tűzök ki és jutalmakat tűzök ki a megvalósulások esetére.
Kívánok mindenkinek álmokkal teli Új Esztendőt! Valamint kívánom, hogy az álmok be is teljesüljenek.
Verseny
Sajnos nem lesz mostanában túl sok iromány. Teljesen prózai és közhelyes az ok, ráadásul nem először írom. Nincs időm. Versenyt futok magammal, a lakással és minden teendővel. Gondolom mindnyájan így vagyunk ezzel.
Karácsonyra nem kérek semmit. Csak egy kis időőőt...
Most még a boldogság is állandósult bennem, a rendetlenségen kívül minden oké.
A mai névnaposunk
A mai születésnaposunk
Boldog Szülinapot, Sárika! Gratulálunk Neked, Anyukádnak és Apukádnak is! És a Bátyusodnak is!
A vasárnapi névnaposunk
A mai névnaposunk
A kép nem mai, de nem engedi magát lefényképezni.
Morango
Olyan vagyok, mint egy gyerkőc. Tejeskávéval ébredek és tejjel fekszem. Minden este iszom tejet, hidegen. Tegnap többre vágytam, így lett belőle eperturmix. Olyan finom lett, hogy nem is nassolgattam utána semmit. Rém egyszerű, nem pepecseltem és hangoskodtam vele túl sokat, mert a lánykám már aludt.
Így készült:
- 8-10 közepes szem fagyasztott eper
- 3 teáskanál eperlekvár
- 1 liter tej
A tejet ráöntöttem a fagyos eperszemekre, majd beletettem a lekvárt. Hagytam őket pár percig összebarátkozni, majd magamhoz ragadtam a botmixert és jó habosra kevertem. Azért nem a turmixgépet, mert este 10-kor már semmi kedvem sem volt turmixgépet mosogatni. Így egyből a kancsóban készült a finomság.
Most is ezt iszom... :)
1 gondolat
Kategóriák: Asztali örömök
Címkék: eper, gyümölcs, innivaló, tej
Agenda
Megrendeltem ezt:
Jajaj de várom, nagyon tetszik :))
Adventi készülődés
Christmassnál találtam az alábbiakat.
|
Adventi készülődés
|
|
Az Advent egyszerre szép és egy felfokozott időszak. Előttünk a Karácsony, amit már nagyon várunk, miközben vásárlási lázban égünk, és sokszor azt sem tudjuk hol áll a fejünk a feltornyosult tennivalók miatt. Amennyiben életmódunk enélkül is stresszel telített, különösen át kell gondolnunk ezt a pár hetet. Üljünk le és okoskodjuk ki, hogy hogyan tudnánk ezt az időszakot a lehető legjobban kihasználni. Vegyük számba teendőinket, de ne csak gondolatban, hanem írott formában is rögzítsük, majd tervezzük meg, hogy miképpen tudunk megbirkózni a ránk váró feladatokkal. |
|
|
Ügyeljünk arra, hogy csakis reális célokat tűzzünk ki, ellenkező esetben esélyünk sem lesz, hogy véghez is vigyük terveinket. Inkább maradjon ki valami a listából, de a legfontosabbakra bőven hagyjunk időt magunknak, így elkerülhetjük az idegölő rohangálást, kapkodást. Egyeztessünk családtagjainkkal, hogy ki miben, és mikor tud segíteni. Mindenki jegyezze fel magának a ráeső feladatokat. Vigyázzunk azonban arra, hogy ez az egyeztetés ne parancsként hangzzon el. Ne essünk abba a hibába, hogy párunknak, vagy más családtagunknak - a bennünk lévő feszültség miatt - szinte parancsba adjuk a ráeső feladatokat!
Köztudott, hogy a nőkre ebben az időszakban több munka vár. Ugyanúgy helyt kell állniuk munkahelyükön, és a családban, miközben a karácsonyi készülődés rengeteg idejüket, energiájukat igényli. A férfiak azonban szívesen segítenek, csak meg kell találnunk a módját! Jusson eszünkbe egy régi mondás, miszerint "Egy kanál cukorral több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel" .. és milyen igaz! Forduljunk párunkhoz kedvesen, kérjük a segítségét, és kérjük ki a véleményét. A hatás nem fog elmaradni!
A gyerekek számára különösen várakozással teli ez az időszak. Várják a Mikulást, és még izgatottabban az egyre közelgő karácsonyt. Sok esetben egészen különleges állapotba kerülnek. Ez az időszak egész életre szóló szép emlék lehet, ne rontsuk el tehát azzal, hogy látják: kapkodunk, idegesek vagyunk, a karácsonyi teendők miatt.
Sokan legszívesebben a TV, vagy a számítógép elé ültetnék őket, hogy nyugodtan tudják végezni munkájukat. Pedig a gyerekek igazán lelkesen segítenek nekünk, csak meg kell találnunk a módját, hogy bevonjuk Őket a készülődésbe! Díszítsük fel együtt a lakást, dekoráljuk ki az ablakokat, készítsünk közösen a fára és az asztalra díszeket, és legyünk segítségükre a családtagok ajándékainak elkészítésében, illetve adjunk nekik ötleteket. Meséljünk karácsonyi történeteket, beszéljünk a karácsony eredetéről. Az ily módon közösen eltöltött idő semmivel sem pótolható, meg fogják látni, mennyire élvezik majd Önök is ... csak elkezdeni nehéz!
Csacskaangyalnál pedig ezt a listát:
Íme néhány ötlet, hogyan hangolódj az ünnepekre.
|
Karácsonyi láz
Kezd elragadni a karácsonyi láz. Örülök annak, hogy az érzés ilyen korán kopogtat, mert így van időm átgondolni a tennivalókat és a programokat. Igaz, hogy a programok most bonyolódnak, mert a Férjuram szülei költöznek, várost váltanak, Édesanyám dolgozni fog, az egyik Húgom pedig szül mindjárt. Így nem is tudom pontosan mikor hová megyünk, csak nagyjából.
Korábban már említettem az Organizedchristmas.com oldalt. Lelkesen el is kezdtem követni a karácsonyra készülős időbeosztásukat, de hamar ráuntam. Sok benne a felesleges blabla, a felesleges papír-, szervező és előkészületi munka. És túl cukros-cirádás-idilli-tündi-bündi, mint szinte minden, amit amerikai, családanyáknak való oldalakon találtam. Ma például el kellene készítenem az ünnepi előételeket és lefagyasztani őket. Soroljam, hogy miért nem? Nem sorolom. Elég annyi, hogy teljesen nem elvetendő ötlet, azonban nincs elég helyem és én személy szerint nem rajongok a fagyasztott ételekért, ünnepeken végképp elképzelni sem tudom.
Ez is a mai program:
Simplify holiday baking: organize a cookie swap.
Invite 6 to 12 guests to bring as many dozen cookies as there are
guests. Swap so that each guest leaves with a lavish assortment of
holiday goodies. Freeze immediately, marked as "liver and onions."
Azaz egyszerűsítsük le az ünnepi sütést, hozzon mindenki sütit tucatjával, keverjük jól össze, így mindenki hazavihet egy csomag vegyes sütit. A mi adagunkat azonnal fagyasszuk le "hagymás máj" felirattal.
Tulajdonképpen annyira nem rossz ötlet, de akkor hová lesz a közös - úgy értem családi - készülődés öröme? A közös süti dagasztás-formázás-kenés-sütés-díszítés vidám karácsonyi zene mellett? Tiszta sor, más ország (más kontinens), más szokások.
Még egy utolsó szösszenet, aki tud angolul és van kedve, olvasson bele ebbe: Save Time With Holiday Baking: Make It A Specialty! Teljen úgy éreztem, hogy Bree Hodge-dzsal beszélgetek online :)
vvv
A magam részéről úgy döntöttem, hogy egyelőre maradnak a hagyományok. Bár a Férjurammal beszéltünk arról, hogy csináljunk népek karácsonyát, legyen mondjuk japán jellegű könnyű vacsoránk. Azonban olyan jól hangzó recepteket találtam, hogy maradnak a gyökerek. Erről majd írok még részletesebben 1-2 hét múlva.
Az előkészületeket az oldalt felsorolt lapokról szedem össze, valamint Schwerteczky Adrienntől tanulom, aki egy vérbeli karácsonyimádó lakberendező és sminkmester fantasztikus stílus- és szépérzékkel megáldva.
vvv
Találtam egy jól használható listát a lakás rendbehozására. Én csináltam 3 évvel ezelőtt. Akkor még a napi 10 órás munkaidő mellé kellett beszorítani, azért most sokkal könnyebb. Kicsit aktualizálom és megosztom majd Veletek.
A mai még elvégzetlen feladataim:
- végtelen vasalás
- teregetés
- felnőttmosás
- mosogatás
Az ünnepi készülődést a nappalival kezdem: rendbeteszem az íróasztalt.
Még egy kérdést megválaszolok, aztán ki tudja mikor jövök legözelebb. Honnan ez a sok idő ilyen hosszú írásra? Katicám beteg, így le kellett mondanunk minden mai programot, pedig a napunk reggeltől estig be volt osztva.
2 gondolat
Kategóriák: Karácsony
Címkék: háztartás, karácsony, sütés főzés, to do list
Tömören
Krónikus időhiány. Ezem van. Pörgés ezerrel, ide-oda mászkálás, vendégek fogadása, kozmetika, fodrász, nagybevásárlás, háztartás, csiri-biri, zenebölcsi, írnom kell egy üzleti tervet és egy reklámplakátot + szórólapot, ehh... Ez csak a múlt vasárnaptól most következő vasárnapig tartó egyetlen hét programja. És még feküdnöm is kéne, mert csökkent a tejem mennyisége és minősége. (Ezt majd a másikban leírom részletesen, de múlt péntek óta gyönyörűségesnek találom a gömbölyded(ebb) formáimat és ki vagyok békülve minden úszógumimml és narancsbőrömmel.)
Sem leülni írni, sem gondolkodni nincs idő. Pedig már ketten is olvastok :) Kérlek Benneteket, tartsatok ki, jövök ám majd! És Edit, a teát sem felejtem, jövő hétfő? Addig gyönyörködjetek egy Salvador Dalí képben (Az elfolyó idő).
A Nőiség keresése
Maminti79, a hozzászólásod elgondolkodtatott. Első ránézésre fel sem tűnt nekem, hogy a lista nagyrésze nőkkel kapcsolatos könyvekről szól. Aztán mikor ráeszméltem, akkor arra gondoltam, hogy pontosan ez az, ami miatt elkezdtem ezt a napló-félét. Hogy megtaláljam a női mivoltomat.
Egészen pontosan megtaláljam magamban azt a NŐT, akit keresek. Egyszer már megvolt, tudom, hogy mennyire kiegyensúlyozott voltam akkor. De eldugtam, mert FÉRFI akartam lenni. Törtető, kemény, szabálykövető, érzelemmentes, logikus, vonalas... sorolhatnám még. Azonban én egyrészt nem vagyok ilyen, nem is éreztem jól magam, másrészt ráébredtem, hogy az IGAZI FÉRFI mellett IGAZI NŐNEK érdemes lenni. Akkor többre becsül. Az én Igazim, legalábbis. És ez korántsem jelenti azt, hogy a puha, meleg, érzelemdús nőiesség a kimerül a házimunkában és a gyermeknevelésben.
Arra is rájöttem, hogy munkát is úgy fogok mindig választani, ahol nem kell férfiasnak lenni. Hiába predesztináltak a szüleim a karrierre, a magas vezetői beosztásokra, erre egyelőre nem vagyok alkalmas, kedvem sincs hozzá. Azaz van, de csak olyan területen, ahol nem szükséges a férfias keménység.
Így visszaolvasva naívnak tűnik az utolsó bekezdés. De nem az, egyszerűen ez alatt a pár sor alatt rengeteg gondolat cikázik oda-vissza a fejemben, nehéz őket grabancon ragadni, hogy olvashatóvá váljanak. Vitatkozom önmagammal is, amiket eddig leírtam, szinte minden sorról órákat lehetne beszélgetni, elmélkedni, vitatkozni.
Visszakanyarodva: megvan bennem minden, ami ahhoz kell, hogy én legyek a finom, hívogató, családösszetartó fészek és az ellenállhatatlan asszony egyszerre. Megvan a vágyam, sőt az akaratom és az érzelmi adottságaim is. Csak elő kell húzni a rejtekéből, csiszolgatni és egyensúlyba hozni.
Te jó ég, meztelenre vetkőztettem a lelkem! Pedig tudom, hogy Ő is olvas.
Miután ezeket leírtam, eszembe jutott egy könyv. Tulajdonképpen ez a könyv indította el bennem azt, hogy újra megtaláljam a saját egyedi nőiségemet. Kezembe vettem, véletlenszerűen fellapoztam és ezt találtam:
"A testi meztelenség izgató,
de a gyönyörök gyönyöréhez
a lelki meztelenség segít."
/Gerti Senger/
A végére bővítem az elolvasandók listáját:
Kepes András: Matt a férfiaknak
Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő
nincs megosztott gondolat
Kategóriák: Lelkem világa
Címkék: gondolatok, idézet, könyv, nőiség
A kedvenc hobbim
Szinte minden percem be van osztva, a többiben meg inkább olvasok, mint írok. Mert azt sokkal jobban szeretek. Most kompromisszumot kötöttünk, lemondtuk a mai zenebölcsit, mert este Búgócsiga koncertre megyünk. A kettő időben is és térben is sok lett volna egy napra.
Hogy mi is az a Búgócsiga koncert, arról majd írok, amikor hazajöttünk.
Miket olvasnék? Íme a lista:
Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése
Elizabeth Davis - Carol Leonard: Életkör - A női lét tizenhárom archetípusa
Mireille Guiliano - Francia nők télen-nyáron - Titkok, receptek és örömök egész évre
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Vaszary Gábor: Amiről férfiak álmodoznak
Christopher Ciccone: Íme a nővérem, Madonna
Kriston Andrea - Ruzsonyi Péter: Kriston Intim torna
Kriston Andrea: Kriston Testreform
Gail Reichlin - Caroline Winkler: Túlélőkalauz szülőknek - A nevelés titkai
Takács Erika: A világ legfinomabb édességei
Jámbor Mariann - Pasch Julianna: Házi sütemények
Catherine Larner: Egészséges italok
Karácsony előtt:
Fekete István: Karácsony éjjel
Nos, igen-igen hosszú a lista. Azt hiszem a következő 5-6 év listája, ha nem jön hozzá semmi. Ha újabb vágyaim támadnak, az időintervallum hozzáigazodik, ehh.
A családanya szerepet egyre jobban szeretem, lassan belenövök. De az olvasás... nem lehet megszokni, hogy képtelen rá időt szánni az ember. Mert mire időd lesz rá, addigra félájultan esel össze. Lehet azt mondani, hogy amit igazán akar az ember, arra tud időt szánni és azt is, hogy blogírás helyett lehetne olvasni. De nem. Egy ilyen bejegyzés órák alatt készül el, néha napokig írom, attól függően, hogy mikor tudok leülni. Ez néha 1 perc, néha félóra, néha egy egész. Elmélyülni a legritkábban lehet. Egy jó könyvhöz viszont kell az idő, a csend, a béke és az, hogy ne aludjak el a második sor után...
Azelőtt mindig olvastam. Egyik könyvet a másik után. A fenti listából is megvan jónéhány. Várnak engem.
Visszaolvasva kicsit keserűnek tűnnek a sorok, de ennyire nem vagyok szomorú. Bőven lesz még időm olvasni, a mostani csodákat pedig most kell megélni. A könyvekben a sorok mindig ugyanazok maradnak, de a gyermekeim minden egyes pillanata megismételhetetlen. Ezeket a pillanatokat látni és megélni... nos, leírni nem fogom tudni sajnos, mert nincs írói vénám, nem tudok élvezhetően fogalmazni és nincsenek a tarsolyomban olyan csodálatos képek, kifejezések, fordulatok, mint a Férjuramnak.
Sok érdekes dologról gondolkozom és szeretném ezeket ide leírni. Remélem sikerül.
Rutin munka
Annyi mindenről szeretnék írni, de egészen egyszerűen nincs időm. Így egyelőre egysíkú marad a blog.
Mai listám:
- 20 db-ot kivasalok
- kiteregetek
- mosok
- mosogatok
Üres
Jaj, a hátam, jaj, a hátam odavan!
Egyik kedvenc gyermekkori versünk. Adi sokat mondogatta, aztán mindnyájan megtanultunk. És állandóan szavaltuk.
Petőfi Sándor:
SZEGET SZEGGEL
Jaj, a
hátam, Jaj, a hátam
Odavan!
Szomszéd bácsi kiporozta
Csúfosan.
Átkozott a görcsös fütykös
Somnyele!
Mellyel engem oly pogányul
Cséplele.
Mért is
tart hát kertet s benne
Körtefát?
És az isten rá gyümölcsöt
Minek ád?
Csábitólag kandikált a
Körte rám;
Csábjait ki már sehogysem
Állhatám.
Átugrottam
a plánkon -
Átesém!
Hogy megingott bele májam
És vesém.
S nem elég ez; szomszéd bácsi
Rajtakap,
S akkor jön még a valódi
Haddelhadd.
Én
teremtôm! mért is értem
E napot?
Megrakott, hogy minden csontom
Ropogott.
Nesze, monda, nesze másik,
Harmadik!
E a mindentudó tudja,
Hányadik.
Jelen
volt a holdvilág a
Lakzinál;
Búsan nézte: szomszéd bácsi
Mit csinál.
Fellegekbôl vett magára
Gyászmezet,
És megosztva szenvedésem
Könnyezett.
Ô, csak
ô nem könyörűle
Egyedűl;
Három a tánc! monda, s egyre
Hegedűlt, -
Hegedűlt a bottal hátam
Közepén,
Keservesen, siralmasan
Jártam én.
...De
'szen jól van! kiheverem
Én e bajt,
S visszakapja még a kölcsönt,
Vissza majd.
Tudjuk, hányat vert az óra,
Tudjuk ám!
Ön is rak a tüzre rossz fát
Bácsikám.
Ablakunkhoz
estenként mért
Sompolyog?
Vettem észre, hányadán van
A dolog.
Más szemében ô a szálkát
Megleli,
S az övében a gerendát
Feledi.
A
deákné vászonánál
Ô se jobb:
Engem dönget a lopásért
S szinte lop:
Lopni jár ô, csókot lopni
Nénihez,
Míg anyánk a bibliában
Levelez.
Tegye
lábát ablakunkhoz
Ezután:
Fogadom, nem nézek által
A szitán.
Megugratni vagy anyánkat
Hívom át,
Vagy leöntöm dézsa vízzel
A nyakát!
Puszta-Palota, 1843. (április 15 körül)
Az apropója a rettenetes derékfájdalmam, ami sugárzik le mindkét lábamon. Állni, menni egyre rosszabb, reggelente a fekvés is fájdalmas. Most már szinte egész nap sajog. Kaptam egy telefonszámot, egy jó ortopéd-kiropraktőrét. Csak egyelőre nem veszi fel senki. Addig tornázom, hátha segít.
0-1
Egyelőre a Pankamama kontra Háztartás meccsben nem én vezetek. Nem sikerült a tegnapi listát teljesíteni, de lehet, hogy túl sokat akartam egyszerre. Meg tudom magyarázni, természetesen. Bármikor bármit. De minek?
Azért nem csüggedek, mert nem kell sok és kész leszek. Ezért új listát készítek.
To do list
a tegnapiakat befejezemkiválogatom a szennyest
nadrágokat mosokszőnyeget mosokrendbeteszem Katica szekrényétújabb 20 ruhadarabot vasalok ki
nincs megosztott gondolat
Kategóriák: Otthonrendezés
Címkék: háztartás, to do list

